Aki sportos autó vásárlásán töri a fejét, és valami igazán különlegesre vágyik, annak érdemes szétnéznie a kisebb gyártók kínálatában is. Ott találni igazán a pályanapokról szóló járgányokat.
Közös nevezője a felsorolt járgányoknak, hogy a könnyű súly, erős motor és a jó vezethetőség kombinációját nyújtják. A Lotus-nál alkalmazott elveket vették át, ez nem véletlen, a koncepció nagyon működőképes. A műfaj egyik nagy „öregje”, az angol Ariel, amely tizenhat év alatt gyártott le körülbelül ezerötszáz autót.
A magas fordulatszámon üvöltő Honda motorokkal készült kétülésesekből már kétféle is készül, a Nomádot rendszámot viselő krosszautónak kell elképzelni, az Atomot pedig csővázas, nyitott sportgépnek. A legvadabb kombinációt a kompresszorral feltöltött 350 lóerős Honda motor és a 2,9 másodperces százra gyorsulás párosa nyújtja.

Náluk a hajtóerő 2,3 literes 289 lóerős vagy 305 lovas, 2,5 literes négyhengeresből származik. A hazánkban is megtalálható négykerekű különlegessége, hogy egy ülést tartalmaz, aminek a paramétereit a tulajdonosra szabják.
És ez még nem minden!
Az 580 kilós tömeget szénszálas műanyagok alkalmazásával érték el, de ez az anyag, a keréktárcsákon ötvöződik az autóiparban eddig nem alkalmazott, a jövő szuper anyagának tekintett grafénnal.
Diesek hiszti vs. kijózanító adatok
Náluk a hajtóerő 2,3 literes 289 lóerős vagy 305 lovas, 2,5 literes négyhengeresből származik. A hazánkban is megtalálható négykerekű különlegessége, hogy egy ülést tartalmaz, aminek a paramétereit a tulajdonosra szabják. Az 580 kilós tömeget szénszálas műanyagok alkalmazásával érték el, de ez az anyag, a keréktárcsákon ötvöződik az autóiparban eddig nem alkalmazott, a jövő szuper anyagának tekintett grafénnal.
Nem biztosít sokkal több komfortot a Mono, amelyet a 2009-ben alapított BAC gyárt.
A fiatal BAC ellentéte az 1945-ben alapított Bristol, amely ultra drágán gyárt, különlegesen ritka sportkocsikat. A márka új tulajdonosai 2016 őszén mutatták be az friss modelljüket, aminek a váza már szénszálas műanyag. A nyitott kétüléses orrában 4,8 literes, V8-as BMW motor található.
A gyártó neve megegyezik az Aston Martin korábbi tulajdonosáéval, de nem csak ez a közös a két márkában: a Speedback nagyon hasonlít a legendás Aston Martin DB5-re.

495 ezer angol fontos ár jellemzi David Brown járművét. A Speedback GT drágaságát a kézi munka talán még nem indokolja, mert a Jaguar XK váz és technika lapul a 142 darab új borító lemez alatt. Az ár talán azért éri meg, mert a kényelmes autóból mindössze száz darabot gyártanak majd.

Diesel hiszti vs. kijózanító adatok
A 90 ezer fontba kerülő új TVR lemezei alatt, a McLaren F1-t is tervező Gordon Murray, iStream elnevezésű, forradalmi szénszálas váza található. Az 50/50 százalékos súlyelosztású, 1250 kilós TVR-ben, ötliteres V8-as motor található. Üde színfolt, hogy hatsebességes kézi kapcsolású váltót kapott a sportkocsi. Az angol ipar remekeiből ennyit mutatunk csak be, rajtuk kívül számos márka kínál pályán is használható sportautót.
- Magyarul kritikus közlekedési körülmények között nagyobb biztonságot ad.
- A hibrid autóknál olyan megoldások is léteznek, ahol a villanymotor hajtja
- Az értékek a következők: 1160 kg, 180 km/óra, 12,5 mp és 5,6 liter.

A KTM X-Bow 2008 óta kapható és a Dallara készíti. Az osztrák motorkerékpár és kerékpárgyár az Auditól vásárolja a kétliteres turbómotorokat, amelyek 240 és 304 lóerősek. Az Ariel Atomhoz hasonlóan, motoros ruhában és bukósisakban ildomos vezetni a 3,7 méter hosszú és 790 kiló tömegű autót. A KTM egész sok sportsikert mondhat magáénak, de annyit közel sem, amit a Dallara elért a versenypályákon.
A fiatal BAC ellentéte az 1945-ben alapított Bristol, amely ultra drágán gyárt, különlegesen ritka sportkocsikat.
A márka új tulajdonosai 2016 őszén mutatták be az friss modelljüket, aminek a váza már szénszálas műanyag. A nyitott kétüléses orrában 4,8 literes, V8-as BMW motor található.

A gyártó neve megegyezik az Aston Martin korábbi tulajdonosáéval, de nem csak ez a közös a két márkában: a Speedback nagyon hasonlít a legendás Aston Martin DB5-re.
495 ezer angol fontos ár jellemzi David Brown járművét. A Speedback GT drágaságát a kézi munka talán még nem indokolja, mert a Jaguar XK váz és technika lapul a 142 darab új borító lemez alatt. Az ár talán azért éri meg, mert a kényelmes autóból mindössze száz darabot gyártanak majd. A gyártó neve megegyezik az Aston Martin korábbi tulajdonosáéval, de nem csak ez a közös a két márkában: a Speedback nagyon hasonlít a legendás Aston Martin DB5-re.
Gian Paolo Dallara tervezőként megjárta a Ferrarit, a Lamborghinit, mielőtt versenyautó építésre adta volna a fejét. Az olasz mágus együléses járművei a F1-be is eljutottak, az évtizedek alatt szédületes mennyiségű győzelmet szereztek. A mester 81. születésnapján mutatták be a Dallara márkájú, Stradale elnevezésű sportkocsit, a puritánságról csak annyit, hogy az extra listáján megtalálható az ajtó és a szélvédő is.
Diesel hiszti vs. kijózanító adatok
A kétüléses alapja természetesen a szénszálas váz, a hajtásról a Ford Focus RS-ből ismerős, 2,3 literes motor 400 lóerős kivitele gondoskodik. A 155 ezer eurós járgányból, hat év alatt mindössze ötszáz darabot fognak gyártani. Az olasz különlegesség 855 kilós és csak a vezetés élvezetéről szól.
- Magyarul kritikus közlekedési körülmények között nagyobb biztonságot ad.
- A hibrid autóknál olyan megoldások is léteznek, ahol a villanymotor hajtja
- Az értékek a következők: 1160 kg, 180 km/óra, 12,5 mp és 5,6 liter.
A KTM X-Bow 2008 óta kapható és a Dallara készíti. Az osztrák motorkerékpár és kerékpárgyár az Auditól vásárolja a kétliteres turbómotorokat, amelyek 240 és 304 lóerősek. Az Ariel Atomhoz hasonlóan, motoros ruhában és bukósisakban ildomos vezetni a 3,7 méter hosszú és 790 kiló tömegű autót. A KTM egész sok sportsikert mondhat magáénak, de annyit közel sem, amit a Dallara elért a versenypályákon.
Diesel hiszti vs. kijózanító adatok
A KTM X-Bow 2008 óta kapható és a Dallara készíti. Az osztrák motorkerékpár és kerékpárgyár az Auditól vásárolja a kétliteres turbómotorokat, amelyek 240 és 304 lóerősek. Az Ariel Atomhoz hasonlóan, motoros ruhában és bukósisakban ildomos vezetni a 3,7 méter hosszú és 790 kiló tömegű autót. A KTM egész sok sportsikert mondhat magáénak, de annyit közel sem, amit a Dallara elért a versenypályákon.
Gian Paolo Dallara tervezőként megjárta a Ferrarit, a Lamborghinit, mielőtt versenyautó építésre adta volna a fejét. Az olasz mágus együléses járművei a F1-be is eljutottak, az évtizedek alatt szédületes mennyiségű győzelmet szereztek. A mester 81. születésnapján mutatták be a Dallara márkájú, Stradale elnevezésű sportkocsit, a puritánságról csak annyit, hogy az extra listáján megtalálható az ajtó és a szélvédő is.
Diesel hiszti vs. kijózanító adatok
A KTM X-Bow 2008 óta kapható és a Dallara készíti. Az osztrák motorkerékpár és kerékpárgyár az Auditól vásárolja a kétliteres turbómotorokat, amelyek 240 és 304 lóerősek. Az Ariel Atomhoz hasonlóan, motoros ruhában és bukósisakban ildomos vezetni a 3,7 méter hosszú és 790 kiló tömegű autót. A KTM egész sok sportsikert mondhat magáénak, de annyit közel sem, amit a Dallara elért a versenypályákon.
Gian Paolo Dallara tervezőként megjárta a Ferrarit, a Lamborghinit, mielőtt versenyautó építésre adta volna a fejét. Az olasz mágus együléses járművei a F1-be is eljutottak, az évtizedek alatt szédületes mennyiségű győzelmet szereztek. A mester 81. születésnapján mutatták be a Dallara márkájú, Stradale elnevezésű sportkocsit, a puritánságról csak annyit, hogy az extra listáján megtalálható az ajtó és a szélvédő is.

A fiatal BAC ellentéte az 1945-ben alapított Bristol, amely ultra drágán gyárt, különlegesen ritka sportkocsikat. A márka új tulajdonosai 2016 őszén mutatták be az friss modelljüket, aminek a váza már szénszálas műanyag. A nyitott kétüléses orrában 4,8 literes, V8-as BMW motor található.
495 ezer angol fontos ár jellemzi David Brown járművét. A Speedback GT drágaságát a kézi munka talán még nem indokolja, mert a Jaguar XK váz és technika lapul a 142 darab új borító lemez alatt. Az ár talán azért éri meg, mert a kényelmes autóból mindössze száz darabot gyártanak majd.

A gyártó neve megegyezik az Aston Martin korábbi tulajdonosáéval, de nem csak ez a közös a két márkában: a Speedback nagyon hasonlít a legendás Aston Martin DB5-re.
A fiatal BAC ellentéte az 1945-ben alapított Bristol, amely ultra drágán gyárt, különlegesen ritka sportkocsikat. A márka új tulajdonosai 2016 őszén mutatták be az friss modelljüket, aminek a váza már szénszálas műanyag. A nyitott kétüléses orrában 4,8 literes, V8-as BMW motor található.
Diesel hiszti vs. kijózanító adatok
A gyártó neve megegyezik az Aston Martin korábbi tulajdonosáéval, de nem csak ez a közös a két márkában: a Speedback nagyon hasonlít a legendás Aston Martin DB5-re.
A fiatal BAC ellentéte az 1945-ben alapított Bristol, amely ultra drágán gyárt, különlegesen ritka sportkocsikat. A márka új tulajdonosai 2016 őszén mutatták be az friss modelljüket, aminek a váza már szénszálas műanyag. A nyitott kétüléses orrában 4,8 literes, V8-as BMW motor található.

Gian Paolo Dallara tervezőként megjárta a Ferrarit, a Lamborghinit, mielőtt versenyautó építésre adta volna a fejét. Az olasz mágus együléses járművei a F1-be is eljutottak, az évtizedek alatt szédületes mennyiségű győzelmet szereztek. A mester 81. születésnapján mutatták be a Dallara márkájú, Stradale elnevezésű sportkocsit, a puritánságról csak annyit, hogy az extra listáján megtalálható az ajtó és a szélvédő is.
Leave A Comment