A legjobb autólopás elleni védelem (8 tipp és a 2019-es statisztika)

Olcsó vagy drága, saját vagy flottás, Lada vagy Porsche: nincs olyan autó, amit teljes biztonságban tudhatnánk. Amit tehetünk: hogy előre felkészülünk rá, egyszer lehet, hogy valaki úgy gondolja majd, neki jobban tetszik a tulajdonunk, mint nekünk. Ehhez adunk most gyakorlati tanácsokat.

2019-10-05T10:50:07+00:00 2019. okt 07.|

Mielőtt a konkrét tippekről írnánk, fontos tisztázni valamit: aki elmulasztja a legalapvetőbb megoldásokat is megvalósítani, egyszerűen a sorsot hívja ki maga ellen. Attól még, hogy nem ismerünk olyat, akinek az elmúlt néhány évben ellopták a kocsiját, hiba volna úgy gondolni erre, mint egy távoli, valószínűtlen eshetőségre.

Ezzel nem rémisztgetünk vagy elméleteket akarunk gyártani – erre a statisztika a legjobb szemléltető-eszközünk.

Magyarországi autólopási statisztikák 2019-ben: a biztonság kora?

Miközben Magyarország útjain ma mintegy félmillióval több kocsi fut, mint 2010-ben, az autólopások és -feltörések száma folyamatosan csökken. Az évtized kezdetén még egy év alatt 16 890 ilyen esetet regisztrált a rendőrség, és még 2012-ben is 7740 volt a hivatalos szám. Ehhez képest a tavalyi évben “mindössze” 2700 kocsit törtek fel vagy loptak el országszerte.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy ennek több mint a fele, 1412 a fővárosban történt (ebből a legtöbb az ország egyébként egyik legdrágább környékének számító XI. kerületben történt, a városoknál pedig Kecskemété a kétes dicsőségű első hely).

A Vezess közösség adatai szerint a fentiekből a lopások 2013 esetet tesznek ki (a rendőrségtől kikért, vagyis hivatalosnak vehető adatok szerint). 

A tolvajok által preferált márkák TOP 10-es listája jelenleg így néz ki az ellopott autók száma alapján:

  1. Volkswagen: 104
  2. Ford: 100
  3. Opel: 88
  4. Skoda: 61
  5. Suzuki: 55
  6. BMW: 49
  7. Toyota: 43
  8. Renault: 36
  9. Fiat: 31
  10. Mercedes: 28

Ugyanakkor ha azt nézzük, hogy egy adott márka utakon futó példányainak arányában hány autót lopnak el, még 2018-ban is a Trabant volt a legveszélyeztetettebb, és bár a listán a BMW, a Ford, a Skoda és a Volkswagen is “előkelő” helyezést értek el.

Arról, hogy milyen arányban deríti fel a rendőrség sikeresen a lopásokat, illetve milyen számban kerülnek vissza a meglovasított járművek tulajdonosaikhoz, friss statisztikát nem találtunk. A szakértők szerint azonban az egyre csökkenő statisztika leginkább annak is köszönhető, hogy a rendőrség az elmúlt években hatékonyan felderítette a legkomolyabb játékosokat, egész bandák, hálózatok buktak le.

Mivel tehát a nagypályás autótolvajok jelentős részét a jelek szerint kivonták a forgalomból, a lopások száma is csökken, hiszen kevesebb a jól szervezett ilyen akció. Biztonságban tudhatjuk-e ettől az autónkat?

Könnyelműség szüli a könnyű áldozatot

Bölcs autótulajdonos nem úgy tekint ezekre a számokra, mint a beköszöntött béke-időre. Ha túlságosan könnyelműek vagyunk, ha még az alapvető biztonsági intézkedéseket is figyelmen kívül hagyjuk, ne legyen kétségünk, a kocsit gyakorlatilag felkínáljuk, akármilyen környéken parkoljuk is le.

Az is hiba, ha vakon megbízunk a modern biztonsági rendszerekben. Tény, hogy ezek sokat tettek a lopások számának leszorításáért, ez sem más azonban, mint egy fegyverkezési verseny: az autólopás egyeseknek egyszerűen túl jó üzlet ahhoz, hogy a jobb biztonsági intézkedésekre ne még jobb autólopási technikák kidolgozásával válaszoljanak.

2016-ban például a belvárosban egy több tízmillió forintot érő Porsche Cayenne autót loptak el, ráadásul egy térfigyelő kamera alatt. Ebben a típusban megtalálható a keyless go kényelmi rendszer, ami lehetővé teszi, hogy kulcs nélkül nyithassuk ki és indíthassuk el a kocsit.

A módszer kidolgozása, amivel a rendszer kijátszható, biztosan nem volt egyszerű, de az biztos, hogy működik. Kétlépcsős kódlopásnak nevezik, és a kulcs rádiójeleit lemásolva, majd ezt egy másik egységre másolva egyszerűen lehetővé teszi, hogy az autó azt higyje, a tulajdonos tért vissza.

Hiába a minden nyitáskor és záráskor a rendszer által újragenerált kód: a tolvaj dolga a megfelelő eszközök birtokában csak annyi, hogy elég közel legyen a kritikus pillanatban a sofőrhöz (és a kulcshoz).

Ennyit tehát a modern biztonsági rendszerekről: igen, nehezebbé tették az autólopást, igen, csökkentették a számukat, és egyáltalán nem kicsinylendő le a hatásuk. De korántsem 100 százalékosak.

Tehát: ha még a csúcstechnika sem véd meg, hogyan érhetjük el mégis, hogy kisebb valószínűséggel lopják el az autót? Egyáltalán ki érezheti magát biztonságban, amikor arányaiban Ladából lopják a legtöbbet, a 40 milliós sportkocsik pedig önmagukban is célpontot jelentenek és teljességgel ellophatóak?

8 tipp: így védd az autódat lopás ellen

Egészséges paranoia

Nézzük először azokat az eseteket, amikor az autónak úgy kél lába, hogy az némi előrelátással megelőzhető lett volna. Nem kell minden embertársunkra potenciális tolvajként tekinteni, hogy ezeket elkerüljük: szinte minden esetben elegendő a minimális józan ész és odafigyelés a baj elkerüléséhez.

Soha ne hagyd a kulcsot az autóban

Triviális tanács lenne? Mégis viszonylag sok autót lopnak el a legegyszerűbb módszerrel. Akármilyen banálisan hangzik is, nem az olyan esetekről van szó, amikor valaki egyszerűen úgy parkol le, hogy nyitva hagyja a kocsit, benne a slusszkulccsal.

Sokkal könnyebben elképzelhető helyzet, hogy valaki egy pillanatra száll csak ki (legalábbis így képzeli), hogy kinyissa a garázsajtót vagy a kertkaput – minek addig leállítani a kocsit?

Igen, a tolvajt itt sokkal inkább alkalom, mint tervezés szülheti (bár nem lehetetlen, hogy egy-két nap alatt kifigyeljék a szokásainkat – de értelemszerűen ez a kifejezetten nagyértékű autóknál valószínű csak, hisz rengeteg időbefektetést kíván meg). 

De akadnak olyan tolvajok is, akik kész színházat csinálnak a lopásból: például közúti baleset látszatát keltik, és amíg a jószándékú autós kiugrik segíteni, valaki más be is ugrik a sofőr helyére…

Megvenné vagy elvenné?

Előfordulnak olyan esetek is, amikor éppen, hogy becsületes szándékkal kezdenek érdeklődni az autó iránt: a jóhiszemű állampolgár azt meghirdeti, érkezik is egy érdeklődő, a kocsit megvizsgálja, alkudozik, próbakörre viszi. A kulcsot persze vissza is adja, majd gondolkodási időt kér: még megnéz néhány másik kocsit, még megfontolja az árat.

Aztán másnap reggelre nem csak a kedves érdeklődő szívódik fel örökre, de a kocsi is. Ehhez pedig elég, ha az óvatlan tulajnak nem tűnik fel, hogy egy másik ugyanolyan márkájú kulcsot kapott vissza, és még pár óráig nem próbálja beindítani a kocsit.

Szerelőnél, szalonban, kocsimosóban

Természetes, hogy ösztönösen igyekszünk azokban megbízni, akiknek az autónk sorsát egyébként is a kezébe adjuk, és ez a legtöbb esetben tökéletesen indokolt is. Mégis, történtek már olyan esetek, amikor a javításra leadott autók kulcsát egy szerelő titokban másolta, vagy éppen addig történt hasonló, amíg egy autót mostak-tisztítottak…

Óvintézkedésként annyit tehetünk, hogy lehetőleg leinformált, ismert helyre visszük az autót, olyan helyre, ami nem engedheti meg magának, hogy kétes hátterű alakokkal dolgoztasson - és persze, hogy amikor csak nem tényleg feltétlenül szükséges, nem adjuk ki a kezünkből, nem veszítjük szem elől a kulcsot.

Mechanikus megoldások

Kormányzár, váltózár, pedálzár

Ezek azok a megoldások, amik sokkal inkább szolgálják a tulaj nyugalmát, mint a kocsi biztonságát. Egy kicsit is rutinos autótolvajt különösebben még csak le sem lassítanak a legtöbb szakértő szerint – bár adott esetben, pedálzárnál például azért bőven megnehezíthetjük a dolgukat.

Ezek a néhány-ezer forintos eszközök azonban igazi védelmet legfeljebb akkor jelentenek egy eltökélet tolvajjal szemben, ha több célpont közül kell választania, és nem a miénk a legkecsegtetőbb ezek közül.

Gravírozás

Néhány ezer forintos megoldás: az autó üvegébe, a karosszéria-elemekbe egy speciális UV gravírozási eljárással beleégethetjük, amit csak akarunk – praktikusan például alvázszámot.

Ez egyáltalán nem gátolja meg a lopást, legalábbis nem közvetetten: megint csak akkor hasznos megoldás, ha a tolvajnak választania kell, melyik kocsit lopja el, és nem ítéli eléggé jövedelmezőnek a plusz fáradtságot. Ez ugyanis jellemzően abban nehezíti csak meg a dolgát, hogy utólag alkatrészenként értékesítse a kocsit, legalábbis egyes részeit.

Itt jegyezzük meg, hogy az olyan népi bölcsességeknek inkább nem szentelünk e bekezdésnél nagyobb terjedelmet, amelyek szerint ha az autóban rendőrségi igazolványtokot, Cirill betűs újságot, az ablakon karate-egyesület matricáját hagyjuk, nem kell aggódnunk. Annál, hogy a tolvaj milyen gyorsan töri majd fel az autót, csak az lesz gyorsabb, ahogy a legközelebbi piacon bármi hasonlót beszerzünk pár-száz forintért. A tolvaj pedig általában nem ostoba.

Riasztók

A hangos riasztó haszna kétséges: ha magunkban elgondoljuk, legutóbb mikor szántunk komolyabb figyelmet egy riasztónak, még ha percekig szólt is, könnyű felismerni, hogy az utca emberét ez nem fogja azonnal odacsalni. Elijesztheti persze a rutintalan tolvajt – már ha nem képes eleve a megszólalás előtt vagy utána néhány másodperccel kiiktatni.

A néma riasztó hatékonyabb lehet, legalábbis abban, hogy a tulajdonost és egy diszpécser-központot azonnal riasszanak a lopásgyanús tevékenységet észlelve. A tolvaj így adott esetben kis szerencsével lefülelhető, amit egy GPS-es nyomkövető rendszer csak még biztosabbá tesz. Néhány tízezer forintból megvalósítható megoldásról beszélünk, amely ráadásul kedv szerint társítható más megoldásokkal.

Ilyenek például a…

Rejtett kapcsolók, indítási lánc

Bonyolultabb megoldás, de ha komolyan féltjük a kocsit (mert mondjuk rendszeresen vagyunk kénytelenek vele rossz hírű környéken parkolni), akkor megérheti a befektetés. Lényegében arról van szó, hogy adott műveletsorhoz kötjük a kocsi elindítását, amit csak mi ismerünk.

Profi tolvajok ezt is megkerülhetik, ha jól ismerik az adott típus elektronikáját, de tény, hogy több időbe telik így az autót meglovasítani, az amatőr tolvajokon pedig ki is fog egy ilyen rendszer, és a megvalósítás már néhány tízezer forintból megoldható.

GSM/GPS alapú rendszerek

Pár tízezer és több százezer forint között mozog az ilyen modernebb megoldások ára, de valószínűleg bőven megéri rájuk figyelmet fordítani: ezek a lopás-gyanús eseményekről értesítést küldenek, ideértve a GSM blokkolási kísérletet vagy éppen az emelésérzékelést is.

A lopás meggátolására ezek sem alkalmasak, mint ahogyan a néma riasztó sem – viszont megvan az az előnyük, hogy ugyancsak tetten érhetjük a tolvajt, illetve ha elkésünk, legalább a GPS-jel alapján tudni fogjuk, hol keressük a kocsit, mielőtt azt rövid úton egy bontóban szednék darabjaira.

Tehát: hogyan akadályozzuk meg a kocsilopást?

Ne legyünk figyelmetlenek, gondoljuk át, hol tartjuk a kulcsot, és a kocsi értékének megfelelően szereljük azt fel annyi óvintézkedéssel, hogy ha az ellopást meggátolni nem is tudjuk, hamar rálelhessünk.

A cél nem az, hogy akciófilmbe illően leteperjünk egy tolvajt – jó szívvel tudjuk tanácsolni, hogy ilyesmit soha, senki ne próbáljon önszántából. 

Célunk az kell, hogy legyen, hogy ne veszítsünk el egy olyan értéktárgyat, ami valószínűleg igen komoly következményekkel járna, ennek megfelelően pedig a szerep, amibe bele kell helyezkednünk, nem a hős, hanem a megfontolt tulaj.

,

A weboldal működéséhez, az oldal forgalmának elemzéséhez, a személyre szabott tartalom és közösségi média hirdetések biztosításához az oldal sütiket használ. Kattintson ide az adatvédelmi tájékoztatóhoz!
Elfogadom a sütiket
A weboldal működéséhez, az oldal forgalmának elemzéséhez, a személyre szabott tartalom és közösségi média hirdetések biztosításához az oldal sütiket használ. Kattintson ide az adatvédelmi tájékoztatóhoz!
Elfogadom a sütiket